Kormorán kikötő - X. öblítő túra
2019. november 05.

Kormorán kikötő - X. öblítő túra

Csak hogy legyen miért várni a tavaszt!
Idei utolsó, vagyis inkább már jövő évi első kenus túraajánlatom egy hihetetlenül gyönyörű, rejtett kis vízi ösvénnyel, és egyéb Tisza-tavi extrákkal.

dzsungel01.jpgA környék legszebb, legvadregényesebb, legcsendesebb, legkülönlegesebb, leg-leg-leg... helye.

Indulásként választhatod bármelyik kikötőt Tiszafüreden: Kormorán, Albatrosz, Horgászcentrum, vagy kis kitérővel a Szabicsból is indulhatsz. Az útvonalat az Albatroszból indulva írom le.
Első célpont a X. öblítő. Nem iksz, hanem tízes. Ehhez a kikötőből jobbra fordulva evezz ki. Amikor a nádasból kiérsz, akkor jobb kezednél a szabad strand, előtted egy kis átjáró, balra pedig a Füredi-csatorna vezet az élő Tiszára. Mehetsz egyenesen át az átjárón, ennek a végén jobbra fordulva meglátod a Balneum Hotelt. Vagy mehetsz jobbra is, a strand területén át. De véletlenül se a fürdőzők között! A strand után jobb kéznél a Horgászcentrum kikötő következik, indulhatsz innen is. Kövesd a holtág vonalát, U alakban kanyarodik. Így is a Balneumhoz érsz.
Tőle balra van egy zsilip. Vízszint szabályozásra szolgál, ezért néha kisebb-nagyobb sodrás tapasztalható benne. Ezt előre célszerű megkérdezni a kikötőben: nyitva van-e a zsilip (kora tavasztól késő őszig tutira nyitva), és van-e vízszint különbség, sodrás. Ha nyitva, akkor célozd be a közepét, és evezz át alatta. Aztán jön még két híd: egy vasúti, és egy közúti, ezek alatt is áthúzunk.

x_oblito.jpgX. öblítő. Nem iksz, hanem tízes.

Amit most magad előtt látsz, az a X. öblítő csatorna. Ez köti össze a Füredi-holtág keleti részét az élő Tiszával.
Ahogy átérsz a hidak alatt, hamarosan jobbról nyílik egy kis csatorna, ami valamikor visszakanyarodott a X. öblítőbe. A térképen sárgával jelöltem. Nagyon vadregényes: alig pár méter széles kis víz, ami egy dzsungelen vezet keresztül. De most nyáron már járhatatlan (evezhetetlen) volt, ugyanis bedőlt egy fa a vízbe, de úgy, hogy sem alatta, sem az ágai között nem lehet átvergődni. A másik végét meg szinte teljesen benőtte a nád. Tavasszal azért érdemes lesz megpróbálni, akkor kevesebb a növényzet.
Amikor a X. öblítőn végigcsorogtál, az élő Tiszára érsz ki. Itt fordulj balra.
Ha van kedved egy kis extra kitérőhöz, akkor menj át a folyó túloldalára, és az Aponyháti mangrove erdőn keresztül látogass el a Nagy-morotvára. Részletesebb leírást itt találsz. A kitérő után ugyanide érsz vissza.
A Tiszán előtted a 33-as út hídját látod, menj át alatta. Kicsit tovább haladva balra nyílik a Füredi-csatorna, jobbra pedig a Kis-Tisza, Poroszló felé. Itt éles fékcsikorgással fordulj be balra, a zsiliphez A Tisza és a holtág kereszteződésénél, még a zsilip előtt, egy kikötésre, fürdésre alkalmas homokos, sekély part található, ez a Kisfüredi fok. Akár kicsi gyerekkel is lehet fürödni egyet, elég lassan mélyül. Ha kikötsz, a kenut húzd fel jól a partra, mert a motoros hajók könnyen teleloccsantják vízzel.
A föveny után menj át a zsilipen. Ez a Füredi-csatorna. Vagy ötszáz méter evezés után egy bedőlt fa mögött jobb kéznél nyílik egy keskeny kis csatorna. A bejáratot benőtte a nád, de azért észre lehet venni. Nagyon festői: zöld alagút, a fejed fölött összeérnek a fák, és ha megállsz, akkor megesznek a szúnyogok.

arnyekos_csatorna.JPGZöld alagút. Összekötő csatorna a Füredi-holtág és az Örvényi-morotva között.

Amikor kiérsz a fák alól, akkor jön a következő meglepi: enyhe bal kanyarral bemegyünk a nádasba. A rés a két nádfal között meglehetősen keskeny, és jó nagyokat kanyarog. Csak szépen lassan haladj.
A nád-szerpentin után az Örvényi-morotvára érsz ki. Jobb kezednél van néhány magas fa a parton, gyakran tele van szárítkozó kormoránokkal, érdemes néha felfelé nézegetni. Kicsit előrébb, a bal oldali nádas közelében rengeteg a tündérrózsa, és még több a madár: sirályok, csérek, szárcsák, bakcsók, fattyúszerkők, vízityúkok.
Amikor a morotva kiszélesedik, maradj a jobb oldali nádas közelében. Ha csendben vagy, és szerencséd van, akkor több szürke gémet is láthatsz. Általában itt álldogálnak: a nádas végénél, és a jobb oldali part szélén. Ne menj túl közel, ne riogasd őket!
Ahol a jobb oldali nádasnak vége, ott kanyarodj jobbra, és evezz végig a part mentén. A sulyom között van egy hajók által tisztán tartott kis ösvény, igyekezz ezen maradni. Bár, bemehetsz a sulyom közé is, az is elég jó kaland, ha már itt vagy, próbáld ki :)))
Ez már a VIII. öblítő, ennek a túlsó végén is a Tisza van, meg a Kormorán kikötő. Még mindig maradj a jobb oldalon, a növényekkel benőtt rész szélén. Hamarosan egy nádas lesz éppen előtted. A többi csónak itt egy szélesebb utat választ, a nádas bal oldalán mennek el. Te még mindig tarts jobbra: a sulyom között van egy tényleg nagyon keskeny ösvény, ez lesz a mi utunk. Eleinte úgy tűnik, mintha zsákutca lenne, nádassal a végén. De nem! Itt jön a legjobb rész: egy alig ismert, motorcsónakkal nem igazán járható, akadókkal teli keskeny kis vízi út van a nád és a part között.

img_20190804_130724.jpgMotorcsónakkal szinte járhatatlan. Szerencsére.

bekalencsevel_benove_1.jpgAlul víz van, de azért zöld, mert nyár végére benövi a rucaöröm. Sokkal jobb, mint a sulyom, mert ebben simán lehet evezni.

Egyszer itt már volt szerencsém egy jégmadárhoz, végig repkedett fáról fára a előttem, fotóra esélyt sem adva. Szóval, ha látsz egy feltűnően türkiz színű, apró, villámgyorsan repülő objektumot, egy csendes helyen, az feltehetően a jégmadár lesz. Vagy valami más...

img_20190804_125100.jpg
A titkos csatorna után már csak néhány evezőcsapás, és elértünk az útvonal végpontjára, a Kormorán kikötőhöz. Itt fordulj vissza (ha csak nem a Kormoránból indultál). Vagy ugyanezen a kis csatornán, vagy a VIII. öblítő túlsó partján is mehetsz. Mindegy, a lényeg, hogy tartsd az irányt, és visszaérsz az Örvényi-morotva végén levő stéghez, amitől nem messze a gémeket, és a többi madarat láttad. Ha pihennél, vagy fürödnél még egyet, akkor itt könnyen ki lehet kötni.

img_20180823_140128_1.jpgA stégtől jobbra pár éve még állt egy kiszáradt fa.

img_20190804_151449.jpgAztán bedőlt a vízbe, azóta a vadkacsák, szárcsák, és bakcsók kedvelt pihenőhelye.

Innen már nem sok van hátra, hamarosan visszaérünk a kiindulási pontra. A stégtől jobbra indulj (mögötted a part, szemben a morotva, jobbra az Albatrosz). Ezen a szakaszon sokan pecáznak, ha lehet, ne nagyon zavard őket: ne menj közel a parthoz, nehogy beleakadj a zsinórjukba. Kicsit beljebb haladj. Hamarosan meglátod a kikötőt, és a túlsó végén a mólót, ahonnan indultál.

Az útvonal 12 km, ha beugrasz a Nagy-morotvára, akkor az még plusz 4,5. Térkép itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kenuval-a-tisza-tavon.blog.hu/api/trackback/id/tr715291308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása